Az Ön partnere a műsorszervezésben!

Alma Együttes

Alma Együttes

Az Alma együttes 20 éve alakult, több tehetségkutató versenyt nyertek, Ma van a szülinapom dala a leggyakrabban megosztott hazai tartalom manapság.

 

A zenekar kezdetben felnőtteknek zenélt, de egy véletlen felkérés kapcsán olyan sikeres gyerekkoncertet adtak, hogy azon nyomban több másik felkérés is érkezett és rövid időn belül azon kapták magukat, hogy már csak szinte gyerekkoncertjeik vannak. (Ezért mondják, hogy a gyerekek választották őket.) Az Alma együttes számos Fonogram jelöléssel, arany és platinalemezzel büszkélkedhet. Olyan sikeres rajzfilm zenéket írtak, mint a "Bogyó és Babóca" sorozat, főcímdalt készítettek a "Khumba" című 3D-s animációs rajzfilmhez, sőt nagy sikerrel fut a Pesti Magyar Színházban zenés gyerekdarabjuk az "Almaszósz". A zenekar műsorában a nagy sikerű saját dalok mellett 20 éve töretlen sikerrel adja elő a klasszikus és kortárs költők legszebb verseit megzenésítve. Műsoruk fergeteges, interaktív koncert, ahol a gyerekeket mutogatós, felelgetős játékokkal, közös énekkel, tánccal aktív résztvevői a műsornak.

 

Az Alma együttes fellépés megrendelése, műsorszervezés, koncert szervezés, műsorrendelés, fellépés szervezése.

 

Az együttes koncert gyerekműsorát ajánljuk céges családi napra, falunapra, városnapra, fesztiválra.


Műsorrendelés-Árajánlatkérés

Média

Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.