Az Ön partnere a műsorszervezésben!

Bikini Együttes

Bikini Együttes

A Bikini együttes D. Nagy Lajos énekessel a magyar pop / rockzene egyik legnagyobb klasszikus együttese mely 1985-ben alakult.

 

A zenekar 1987-ben jelentette meg a "Mondd el" című albumát, olyan a mindenkori koncertműsorból kihagyhatatlan számokkal, mint a "Fagyi", a "Nehéz a dolga", a "Megüssem, vagy ne üssem." A zenekar sorra készítette lemezeit, rajtuk örökké élő dalokkal. A koncerteken a régi rajongók mellett ott állnak a következő generációk tagjai is, a „klasszikus” dalokat éppúgy dalolva, mint a legújabbakat.

 

Az együttes 1992-ben politikai okok miatt feloszlott, majd 1997-ben újra összeállt és továbbra is társadalmi kérdésekkel foglalkozva késztették gondolkodásra a közönséget. A zenekar tagjai is ugyanolyan emberek, mint mi, s ezt érzékeltetik is a dalokon keresztül. Gondolataikat, érzéseiket - melyek minden embert érintenek - színpadról énekelve, zenélve osztják meg velünk. Új albumaikkal sikert sikerre halmoznak, koncertjeiken a mai napig óriási hangulatot teremtenek. A zenekar koncert fellépéseikkel rendezvények állandó és kedvelt előadói.

 

A Bikini együttes fellépés megrendelése, műsorszervezés, koncert szervezés, műsorrendelés, fellépés szervezése.

 

Az együttes koncert fellépését ajánljuk falunapra, városnapra, céges rendezvényre, fesztiválra.


Műsorrendelés-Árajánlatkérés

Média

Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.