Az Ön partnere a műsorszervezésben!

Dér Heni

Dér Heni

Dér Heni 2001-es Szabadkai Kifutó első helyezettje. Heninek a Magyarországi karrierje a televíziós tehetségkutató műsorban való szereplésével indult.

 

Dér Heni szerb származású, magyar énekesnő, akinek a zenei tehetsége már gyerekkorában megmutatkozott 13 évesen a Temerini Tini Táncdalfesztívál első helyezettje volt a Vajdaságban. 2005-től kilenc évig a Sugarloaf együttes frontembereként hatalmas szakmai sikereket ért el, a zenekar énekesnőjeként több ezer élő koncertet adott, a csapattal a legnagyobb fesztiválokon lépett fel.

 

Heni óriási népszerűségre tett szert az országban és az országhatáron túl. Több televíziós produkció meghívott vendége volt. 2010-ben megkapta a Kornay Mariann Alapítvány művészeti elismerését. 2013-ban úgy döntött, hogy szólókarrierbe kezd, amelynek első slágere a "Turn It Up" volt. Második kislemezével az "Ég veled!" nagy sikert aratott, hiszen első lett a rádiók játszási listáján, de nemcsak a dal dübörög az összes országos és helyi rádióban, de a dalra készített klip is óriási sikerrel szerepel a tévékben és az összes videó megosztó csatornán. Heni sikerét jól mutatja, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválra is beválogatták a szerzeményt. 2014-ben "Intro" címmel megjelent első szólóalbuma.

 

Dér Heni fellépés megrendelése, műsorszervezés, koncert szervezés, műsorrendelés, fellépés szervezése.

 

Az énekesnő playback fellépését és koncert műsorát ajánljuk falunapra, városnapra, céges rendezvényre, fesztiválra, intézményi eseményekre.


Műsorrendelés-Árajánlatkérés

Média

Képgaléria

View the embedded image gallery online at:
https://www.timara.hu/popenekesek/der-heni#sigProGalleria8d26632958

Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.